Most valahogy megint úgy érzem, hogy elnehezedtek a dolgok körülöttem. Már lassan egy hete fekszem itthon, tüszös mandulagyulladással, ezalatt le kellett mondanom egy munkanapot, el kellett halasztanom egy vizsgámat, el kellett halasztanom a hajfestést és vagy négyszer vesztem össze Mr. T.-vel.
Nem tudom, most nagyon úgy érzem, hogy el vagyok tévedve. Semmit nem tudok tenni, nincs erőm elmenni az OKJ-ra felkészítő órákra, eközben viaskodnom kell a barátommal és már teljesen depressziós vagyok hogy az egész napomat egy ágyban töltöm. Jól akarok lenni és meggyógyulni.
Az a baj, hogy amúgy a barátommal ez már egészen megszokottá kezd válni, mármint ez a feszült hangulat köztünk. Általában én vagyok az, aki szembesíti a gondokkal, és ő egy szóval elintézi és megsértődik hogy miért mondok olyanokat, amilyeneket.
Úgy érzem, amióta volt januárban az a balhé, azóta nem vagyunk már egy hullámhosszon. Teljesen kiakadt azon, hogy nem érzem a kapcsolatunkat tökéletesnek, de mit kéne mondanom, ha hetente ötször veszekszünk és eszméletlen banális dolgok nincsenek rendben, ameddig akárki beleszólhat a kapcsolatunkba, és természetesen mindenkire hallgatunk, ameddig nem mi vagyunk az egyetlenek egymásnak addig igenis nem vagyunk tökéletesek.
Január előtt pedig amúgy tényleg minden az volt. Mindenki irigyelte a köztünk lévő harmóniát, kölcsönös békesség volt köztünk, feltétlen bizalom és ami a számomra legfontosabb, hűség. Aztán januárban az egész rózsaszín gumicukorködöm el lett mellőlem hessegetve. Kiderült, hogy hűség nincs, a bizalom már nem feltétlen és a harmadik emberek miatt már mi sem vagyunk harmonikusak.
Mindig azt kapom az arcomba Tőle, hogy a múltban ugrándozok, és nem vagyok képes elszakadni tőle.
Én egész életemben azért küzdöttem, hogy elfogadjanak. Legyen egy közösség, ahova tartozom, legyen egy baráti köröm, vagy ha nem is egy ember, aki azért szeret engem, aki vagyok, amilyen vagyok, nem akar megváltoztatni és teljesnek érez. Bár szerintem valahol mindenki erre vágyik. Elfogadásra.
És képzeljétek én január negyedikéig, két év és 12 napig így éreztem! Elmondhatatlanul jó érzés volt, nem aggódtam a hajam göndörödő tincsei miatt, amit hatodik óta nem tudtam elviselni, nem volt gond smink nélkül kimenni az utcára, abban a ruhákban és cipőkben, amiket igazán szeretek, nem figyeltem mit eszek, az íze miatt ettem ez ételeket, akár egész napokat végighabzsoltunk, boldog volt, vidám és önfeledt, bármit megtettem a barátomnak, mert tudtam, Ő is megtenné ugyanazokat a dolgokat, egy veszekedés fél év után jött el, egy éjszakát veszekedtünk és nem tudtuk a haragot tartani, mindkettőnknek szörnyű érzés volt. Nem aggódtam se a pszichopata exe miatt, se a hülye tyúkok miatt, akik körberajongták, minden közös pillanatot kihasználtunk és tökéletes volt. Nem a világ legszebb lányának, hanem a számára egyetlen lánynak éreztem magamat, ami a világ legjobb érzése volt. Életembe először bementem egy szobába tele emberrel és nem éreztem magam egyedül, nem kellett megfelelnem, mert úgy voltam jó, ahogy voltam. Minden nap egy boldogság volt, minden nap látni öröm és minden beszélgetésünket vártam. Nem önbizalmat adott, hanem kiegyensúlyozottságot. Nem volt senki és semmi ami közénk állhatott volna, mindenkit motiváltunk és titokban mindenki irigykedett ránk.
Azt hittem, hogy ez így marad, mert nem lesz senki aki közénk állhat. Engem a legjobban azzal lehet tönkre tenni, ha úgy éreztetik velem, pótolható vagyok. Én csak azt akartam, hogy egy valakinek pótolhatatlan legyek és én az hittem Ő az, akinek az vagyok és bele se gondoltam, hogy ez nem így lenne.
A megcsalás az, amit senkinek nem lenne szabad átélnie. Én mégis már másodjára szenvedem ezt el. És amikor azt mondom, hogy velem van a baj, mert ez már másodszorra megtörténik, ha mindenki ezt csinálja velem az nem véletlen nem vagyok elég.. És azt Mondja, hogy ez nem igaz, elég vagyok, akkor mi erre a válasz? Csak a homály van és a néma beletörődés, közben nem kapok választ a kérdésemre. "Nincs erre magyarázat" nem beszélhetek erről senkivel és ez egyszerűen tönkretesz. Nincs magyarázat arra, hogy miért nem voltam elég. Hogy mit csinálok rosszul.
Nem gyűlölök, mindenkivel igyekszek normális lenni, és mégis, nagyon sokan utálnak. Nem akarom, hogy a külsőm miatt megítéljenek ezért mindig makulátlannak próbálok tűnni. Nem veszekszek, nem tartok haragot, egyszerűen semmi sincs ezek közül. Akkor miért van ez? Miért?
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó