Ezt a cikket azok miatt írom, akik feltették a kérdést, azoknak, akiknek szüksége van rá. Mint nagyon sok lány, sajnos én is beleestem az evészavar szörnyű csapdájába. Előre leszögezem, hogy NEM KELL elolvasni. Nem kell megjegyzést fűzni, nincs igényem az utálkozó, trágár hozzászólásokhoz. Minden eset más, én is az VOLTAM. Kérlek, ha ez nem érdekel, hagyd figyelmen kívül, és olvass tovább.

Magammal együtt három eset volt a közelemben, mindhárom az evészavar egészen különböző fajtáival. Hármunk közül, talán nekem volt a legenyhébb esetem, ezért ha lehet, akkor súlyossági sorrend szerint fogom leírni ezeket a dolgokat.

Én
Általános iskolában rengeteget csúfoltak a külsőm miatt. Leginkább a hajamra, az arcomra és az alakomra szálltak rá az osztálytársaim vagyis lényegében mindenre. 12 éves voltam és nem voltam se telt, se sovány, de hát nem volt szép alakom (amit nem is értek utólag, hisz ilyenkor még GYEREKEK vagyunk), így hát elhatároztam, hogy szép vékony leszek, hátha így majd elfogadnak. Lassan elkezdett szélesedni csípőm és nőni a mellem (Természetesen a változókor miatt!) de megijedtem, hogy ezáltal "kövéredni fogok". Ráadásul, akkoriban úsztam is már több mint 8 éve és elkezdtem attól is izmosodni amit szintén "hízásnak" fogtam fel. Gyerek voltam, és hülye, tudom, de akkor ez mindvégig létező és komoly dolognak tűnt, hisz nem kedveltek emiatt.Egyetlen egy barátnőm volt, egyre depressziósabb lettem, rengeteget sírtam és elhatároztam, hogy nem fogok többet enni, hátha ettől szebb leszek és jobban fognak kedvelni. A végeredmény az lett, hogy már csak arról tudtam beszélni, hogy csúnya vagyok és kövér, naponta csak egy fél tányér ételt ettem vacsorának és lefogytam. Nem mértem magam, mert úgy éreztem, a mérleg csak számot mutat, a tükörben kell jól kinéznem. És ami a legrosszabb volt, nem változott semmi. Nem kedvelt jobban senki, nem lett több barátom és nem éreztem szebbnek magam. Úgyhogy akkor el jutottam egy olyan szintre, hogy el akarok tűnni. Ki akarok szállni, nem érdekel már senki és semmi. Elkezdtem távolodni a szeretteimtől.. Egyre többet veszekedtem velük és a barátnőmmel is. Mindenkit kezdtem elveszteni magam körül eztán hirtelen valami megváltozott: Meghalt az osztálytársam. Rákos volt és küzdött ellene, de nem sikerült neki meggyógyulnia. Ekkor rájöttem, hogy nem csinálhatom ezt magammal, ha így folytatom a maradék embert is elvesztem magam körül és amikor láttam az osztálytársam családját sírni, akkor rájöttem, hogy az én családomnak nem okozhatok ekkora fájdalmat akaratlagosan. Rengeteg más ok is volt, amiért depressziós voltam, de ezeket nem akarom feszegetni. Szerintem é inkább a depresszió miatt voltam már egy idő után vészavaros, és ez akkor ott nekem megváltozott. Titokban eljártam az iskolapszichológushoz, és egyre többet voltam azokkal, akiket szeretek. Az, hogy érezették velem, hogy szeretnek engem és az a kevés plusz figyelem a pszichológustól segített nekem. Aztán szépen, lassan magamtól felálltam, elkezdtem enni, ami az elején borzasztó volt, de sikerült, egyre többször ettem kicsiket, és most már szinte mindent megeszek. Jelenleg nem tudok két fogásnál többet egyszerre megenni, de így jól érzem magam, nem számolgatom a kalóriákat és nem figyelem az étel összetevőit, hanem az íze miatt eszek. És azt kell, hogy mondjam, nagyon jó érzés most már. Teljesen nem tudom, de nem hiszem, hogy ez elmúlik, ettől függetlenül sokkal szabadabb érzés az, hogy nem vagyok az étel "rabja".

"Soha ne hívj egy lányt kövérnek, még viccből se." - Demi Lovato

Az Osztálytársam
Bulimiás volt, mindent megevett, látszólag egészségesen étkezett, de nagyon szeretett sütni, és néha mesélte, hogy az egész tepsi sütijét ő maga ette meg. Néha nevetgéltünk ezen, semleges viszonyban voltunk egymással, és egyszer egyik osztálykirándulás alatt derült ki, hogy beteg. A vacsorától hamarabb felállt, csak a kaja felét ette meg, és mondta, hogy fel kell mennie telefonálni a szüleinek. Később ittunk, és részeg lett és kiborult. Elmondta, hogy ő már másfél éve hánytatja magát minden főétkezés után, mert kövérnek érzi magát és amikor süt a sütit is megeszi és utána kihányja. A szülei nem tudtak erről semmit, pszichológushoz járatták, aki szintén nem vette észre és ebből már elege volt ezért mondta el. Azt mondta, hogy annyira se foglalkozik vele senki, hogy ezt észre vegyék. Én ekkor már túl voltam az én problémámon és pontosan tudtam, hogy min megy keresztül. Ekkor rengeteg időt töltöttem vele és mindig arról beszéltünk, amiről ő szeretett volna, hogy érezze, érdekes és fontos. Másfél évbe telt, de meggyógyult. Akkor szűnt meg ez teljesen, amikor életében először lett egy barátja, akivel azóta is együtt van. Azt hiszem, az a figyelem, amit tőle kap segíti abban, hogy szépnek és fontosnak érezze magát és ez segít neki.

Az unokatestvérem
helyzetét sajnos nem ismerem annyira, mert eltitkolták tőlem, nehogy ötleteket meríthessek tőle, de tudom, hogy ő minden rizsszemet megszámolt, hogy naponta hány kalóriát vett be, folyamatosan mérte magát és sírt, ő is járt pszichológushoz és nagyon súlyosan lefogyott. Végül hónapokra kórházba kerül, mert egyszer összeesett az utcán és akkor értették meg vele, hogy ezt abba kell hagynia. Nem tudom pontosan, hogy hogy, de sikerült kikeverednie belőle, most már teljesen egészséges.

Amit én észrevettem, az az, hogy az ilyen az embereknek a testképzavar mellett, nagyon nagy magány és szeretet (figyelem)hiány áll. Az én esetemben az segített, hogy majdnem elvesztettem mindenkit, de az osztálytársam helyzetében ez pont a bulimiához vezetett, amit meg pont hogy a törődés hozott helyre. Az én esetem eléggé szélsőséges volt - mert az alapjáraton vékony alakom miatt nem volt annyira feltűnő a változás és engem elég drasztikusan húztak ki belőle, szerintem embere válogatja, hogy kinek mire van szüksége. Szerintem ebben a betegségeben szenvedő betegek maguktól nem tudják elmondani mire van szükségük, a külvilágnak kell sajnos a jelekből olvasni. De a lényeg: SENKIT NE HAGYJUNK MAGÁRA EMIATT, mert az csak ront a helyzeten, ezek az emberek maguktól nem fognak helyre jönni, segítség kell, rengeteg türelem és ami a legfontosabb, figyelem és szeretet. ehet elcsépelten hangzik de ez így van, és kérlek titeket, ha tehetitek álljatok ezek mellé ez emberek mellé, az én esetemben ez segített, és én nekem is sikerült így egy életet jó irányba fordítani.